Tudom, ez nem az ígért Írföld - féle tapasztalat áradat, de ígérem az is jön valamikor.
Írtam a napokban egy kis történetféleséget, ki tudja, lehet, hogy álmomban elfogyasztottam egy írót és az elveszett bennem, majd most próbált kitörni, hogy így üzenjen a világnak. Jó, ez már elvont.
De ki nem az..? (?!)
Vágjunk hát bele.
"A Csend
Furcsa.
Mintha az előbb még nem is hallottam volna ezt. Pedig jó a hallásom. Egy parkban ülök, bambulom a téli tájat, amire úgy igazán nem is lehetne azt mondani, hogy téli, hiszen se hó, se rénszarvas, sem semmi nincs. Üresség. Üresek a játszóterek, mert egy gyereknek sincs kedve ilyen hidegben hó nélkül játszani. Üresek a padok, mert egy idős úrnak vagy hölgynek sincs kedve ilyen hidegben üldögélni és nézni ezt a nyálkás, ködös időt. Átjár a hideg, összébb húzom a kabátom, fejembe húzom a sapkám. Tovább nézelődöm, nem messze tőlem egy kisbolt a park szélén. Üres, mert senkinek nincs kedve ilyenkor boltba menni. Lenézek a pad elé. Nagy tócsába bámulok, saját magam tükörképét látom benne. Nem látok mást, csak ürességet a foltos, maszatos víztükörben. Csend van. De olyannyira, hogy szinte belezeberedek, hiszen a látvány, az érzet és a hallott(azaz nem hallható!) dolgok együttes hatása bizony elég elkeserítő. Mintha senki nem akarna velem beszélni. Pedig tudom, hogy nem így van, de annyira próbáltam mindig pozitívan állni a dolgaimhoz, a körülöttem lévő dolgokhoz, emberekhez, hogy most talán egy kicsit ki is merültem. Ismét körül kémlelek. Szinte félve, hogy mikor jön a poén, berobban egy papírmaséból készült atomszerkezetű kézimeghajtású űrhajó, elektrohidrosztatikus vízibuzerátor meghajtással, körülbelül olyan módon, mint a szórakoztató dokumentumfilmekben, ahol megviccelik a celebeket. Vártam, nyugodtan, velem nem babrálnak ki. Öt perc. Tíz perc.
De semmi.
Halott minden. A fejemben erősödik a zúgás, szinte már fájdalmas a bambulás is. Bántó a csend. Pedig nem vágytam hangzavarra. Sehol egy apró ágreccsenés, varjak károgása, sehol egy - a nedves, hideg földet - szimatoló kutya a fázós, hátramaradt gazdival. Felállok a padról, körülnézek még egyszer, majd elindulok haza.
Elered az eső.
Sír a csend.
Hogy miért is könnyezhet pontosan, magam sem tudom. Talán őt is bántja az üresség."
Hát ennyi.
Szép, lehetőségekhez mérten könnyen túlélhető hétfőt mindenkinek. Meg úgy amúgy is.
